Európai Örökség címre való pályázati lehetőség a Kulturális Örökség Európai Évében

2018. május 2.

Az Európai Bizottság 2018-ra ismét meghirdeti az Európai Örökség címre vonatkozó pályázatát, melyre a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter terjesztheti fel a 2018-as, előzetes nemzeti szintű pályáztatás során kiválasztott hazai helyszíneket. A helyszínek kiválasztása érdekében a Miniszterelnökség pályázatot ír ki.

A pályamunkák benyújtási határideje: 2018. június 30.

Az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a közös európai identitást, valamint növelje azoknak a helyszíneknek az ismertségét és értékét, amelyek fontos szerepet töltöttek be közös történelmünkben és kultúránkban, illetve az európai integrációban.

Az uniós kezdeményezés keretében hazánk először 2014-ben terjeszthetett fel pályázatokat a cím elnyerésére. 2015-ben Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által benyújtott Páneurópai Piknik Emlékpark, 2016-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia, 2018-ban pedig a Dohány utcai Zsinagóga komplexum részesült az Európai Bizottság szakértői testületének pozitív elbírálásában és nyerte el a címet.

A cím kiválasztási és ellenőrzési szabályait az Európai Örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról szóló, 2011. november 16-i 1194/2011/EU európai parlamenti és tanácsi határozat, valamint az Európai Örökség cím elnyerésére pályázó helyszínek nemzeti szintű előzetes kiválasztására vonatkozó eljárási szabályokról szóló 52/2013. (VII. 15.) EMMI rendelet tartalmazza. Pályázni a formanyomtatvány kitöltésével és nyomtatott, illetve elektronikus formában való megküldésével lehet. A címre pályázó helyszíneknek szánt útmutatóban az eljárással kapcsolatban további információ olvasható.

A benyújtott pályázatoknak meg kell felelniük az EU határozat 3. cikkében foglalt célkitűzéseknek és a 7. cikkben megjelölt kritériumoknak. A kitöltött pályázati formanyomtatvány a négyévente megvalósuló ellenőrzési eljárás és az annak keretében elkészítendő monitoring jelentés részét is képezi, amely során ellenőrzik, hogy a címet elnyert helyszínek továbbra is betartják-e a pályázatukban benyújtott projektben és munkatervben foglaltakat, az előzetes nemzeti szintű kiválasztási évben (2018) már megvalósuló, vagy legkésőbb a kijelölés évében (2020) elkezdett, valamint az azt követő négy évben tervezett tevékenységeket illetően.

A pályázati kiírás, a pályázati formanyomtatványok, a vonatkozó EU határozat és az EMMI rendelet a kormany.hu kapcsolódó anyagok menüpont alatt érhetőek el: ITT

Forrás: Miniszterelnökség

Kép: ec.europa.eu